Congregatio Sororum Sancta Elisabeth

adventAdvent első vasárnapjával megkezdődik az új egyházi év. Az advent kifejezés az „adventus Domini” szókapcsolatból ered, ami az Úr eljövetelét jelenti, mégpedig legalább háromféle értelemben: Jézus születését az evangéliumi beszámolók szerint, a második eljövetelét az utolsó ítélet napján, valamint Jézus befogadását a szívünkbe.

Advent figyelmeztet, hogy várnunk kell Jézus eljövetelét. Új életet kell kezdenünk a megújulás vágyával, másrészt a szeretet tetteivel. Adventben meg kell változni, új életet kell kezdeni, vagyis bűnbánatot kell tartani. Jézus születésére készülve egy új módon kell felfedeznünk, hogy Jézus él bennünk. Hogyan? Ha törekszünk figyelni jelenlétére, s az ő szemével látni, az ő szavával szólni, az ő Lelkével gondolkozni, az hamar észreveszi, hogy Jézus „növekszik” benne, és megjelenik közöttünk.

Az adventi idő alkalmas arra, hogy elgondolkozzunk azon, hogy mennyire élünk keresztény életet. Jobban figyeljünk oda a hívő életünkre, hogy valóban keresztény módon éljünk.

Adventnek a jelképe az adventi koszorú. Négy gyertyája van, mivel az advent négy vasárnapot foglal magában. A „szabályos” koszorú fenyőből készül, rajta három viola és egy rózsaszín gyertya, amelyek a következőket szimbolizálják: hit, remény, szeretet, öröm. Más díszek is rákerülhetnek, de azok már nem tartoznak a lényeghez.

 Minden vasárnap eggyel több gyertyát gyújtunk meg. A sorban meggyulladó gyertyák növekvő fénye jelzi, hogy karácsonyhoz közeledve múlik a bűn sötétsége és nő a fény. A vasárnaponként fényesebbé váló adventi koszorú arra is figyelmeztet, hogy legalább karácsonyra Krisztus világosságának kell beragyognia lelkünket. Így aztán a karácsonyfa fényárja belső lelkiségünket fogja jelképezni. S karácsonykor jön el maga a fény=Jézus Krisztus. A fenyő örökzöld levelei emlékeztetnek Jézus halált legyőző szeretetére.

Régi szokás templomainkban, hogy az adventi hétköznapokon hajnali, úgynevezett rorate misét tartanak.

Ebben az időben sokszor felhangzik a csodálatos gregorián himnusz: Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum – Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Nagyon fontos, hogy adventi időben elvégezzük a szentgyónást, hogy tiszta lélekkel készüljünk és várjuk Jézus születését. Mindenkit bíztatok arra, hogy végezze el a szentgyónást és törekedjen minél több jót cselekedni az emberekkel és mindenkihez szeretettel forduljon oda.

Hiába született meg Jézus 2000 éve Betlehemben, ha nem születik meg benned!Ha sikerül szeretetben növekednünk az advent folyamán, igazi lesz a karácsonyunk: Jézus születik meg bennünk, közöttünk; és a körülöttünk élők számára is.